Bár felfedezhetők közös vonások, mégis ahány ház, annyiféle megoldás jellemzi az épületekhez felvezető külső lépcsőket. Különbözőségüket még egyedibbé teszik a lépcsőkarokat oldalról szegélyező korlátok sokfélesége. Küllemük a funkcionálisan egyszerűtől a művészi igénnyel megformált, míves munkával készítettig rendkívül változatos.
Az azonban észrevehető, hogy a korábban saját kezűleg "összeheftöltek" eltűnőben vannak. Egyre több épületen cserélik ki az ilyen igénytelen, már-már csúfnak mondható acélszerkezeteket, és helyükbe szakavatott mesterek által készített korrekt, és nemegyszer művészi igényességgel készült korlátok kerülnek. Ez utóbbiak mindig egyediek, ám közel sem mindegyik kimondottan tűzi kovácsmunkával készült produktum.
Az ilyen "elemes" korlátokat ugyanis nem mindig szokás túl sok ornamentális elemmel díszíteni. A legtöbb esetben ez egyrészt túl sokba kerülne, másrészt nem illene magának az épületnek az "egyéniségéhez". Az ilyen korlátoknál inkább a visszafogottság, a letisztultabb formák és az egyöntetűség a jellemző. No és hogy ezeknek az elemeknek a végei nem elvékonyítottak, ami a tömeggyártási technológiából adódik.
Aki viszont igényes korlátokkal kívánja a feljáró lépcsőjét oldalról övezni, az feltétlenül kovácsmesterre bízza a feladatot. Az ő kreativitásukkal valóban egyedi és fantáziadús, mindig az adott épület stílusához is igazodó k
Az egyenes pálcákat is rendszerint melegen csavarják meg, és az egyes díszítő elemeket általában bundolva, szegecselve rögzítik a korlátelemekre. A hegesztést természetesen a kovácsok is alkalmazzák, de csak ott, ahol ez szükséges. A különféle ornamentális díszítő elemeket a pálcákra többnyire előbb hegesztve rögzítik, majd a varratok lemunkálása után csak a szegecsfejeket hegesztik a kötés helyére. A bundolás sem mindig valódi, alatta hegesztés fogja össze az elemeket, amit a föléje erősített bund, azaz laposvasból hajlított pánt letakar, de ez csak a szerkezet szilárdságának érdekében teszik, külsőre a hatás teljesen valódinak tűnik.
Újabban azonban egyre inkább terjed a szinterezett bevonat, ami ugyancsak hatásos védelmet biztosít a kültéri acéltárgyaknak, így a korlátoknak is. Előnye, hogy egységes rétegvastagságú a bevonat. A kültéri polyészter festékport elekrosztatikus szórópisztollyal fújják rá a már zsírtalanított felületekre, ami a beégető kemencébe helyezve olvad rá a felületekre. Ezáltal tartós, időtálló és rugalmas bevonat alakul ki a tárgyak, jelen esetben a korlát teljes felületén. A szín RAL-színskála alapján választható ki. Az így felületkezelt korlátok azonban csak csavarozással szerelhetők fel a helyükre mert a hegesztésre ez a bevonat alkalmatlan. A festéssel szemben viszont szinte örökéletű, és a költségei sem olyan magasak, mint a tűzi horganyozásé.
A hagyományos festéssel is megfelelő 
Képeinken néhány dekoratív korlátot mutattunk be olvasóinknak, hogy akik új korlátot szeretnének a meglévő helyére, vagy a most épülő házuk bejárati lépcsőjét díszesebb védőkorláttal szeretnék hangsúlyosabbá tenni, legyen miből kiindulniuk.
A csapadékvíz elvezetésére a fellépőknek általában 1-2 cm lejtést adunk, a pihenőkön a nagyobb, 5-10 százalékos lejtés is megfelel, hogy a felszíni csapadék gyorsan eltávozzék.
Készíthetünk lépcsőt ún. tömbkőből is. A méretre faragott lépcső-tömbkő minimális hossza 70 cm, gyakran 80-120 cm. Ezeket a nehéz lépcsőelemeket homokos kavics-, murva-, vagy leginkább betonalapra helyezzük. Tégla lépcső csak fagyálló pillértéglából, vagy klinkertéglából építhető. Ennek aljzata salak, homokos kavics, vagy murva lehet, a hézagolása cementhabarccsal történik.
Először a lépcsőkar (több lépcsőből álló lépcsőszakasz) hosszában és szélességében szedjük le a humuszt, majd készítsünk 10-15 cm mély árkot a lépcsőkar teljes hosszán. Ezután a legalsó rönkfa elem rögzítésére szolgáló két, kihegyezett faanyagvédett keményfa karót verjük le úgy, hogy a rönknél alacsonyabban álljon ki a talajból.
Az ilyen módon épülő kerti lépcsőket előre kell méretezni, hogy pontosan legyenek kioszthatók a lépcsőfokok és a fellépők. A tervezett lépcsőkar helyéről szedjük le a humuszréteget, majd a lépcsőfellépők hosszának megfelelően termeljük ki a földet úgy, mintha földlépcsőt építenénk, azaz fogazzuk be a rézsűt. A földfelületet alaposan döngöljük meg.
Közterületen előírás szerint kötelező korláttal ellátni a lépcsőket. Magánkertben is célszerű, főleg, ha a családban idős vagy beteg ember van. Ha ízléses a korlát, illeszkedik anyagában, formájában a környezethez, egyáltalán nem zavaró, sőt dekoratív hatást kelt. Anyaga lehet fa vagy fém, az oszlopok épülhetnek kőből is. Fontos, hogy ne hivalkodjon, ezért ne fessük élénk színűre, inkább olvadjon bele a környezetbe.
A mocsári növényeket nem lehet egyértelmű kategorizálni. Sok vízparti növény is kiválóan érzi magát a lápos talajokban, míg néhány mocsári, tehát vízborítást kedvelő növény elviseli a szárazabb parti zónát is.
Egyes fajok vízparton és vízborításban is élnek, az úszó növények egy része pedig a mélyben, az iszapban gyökerezik. Ezek közül lehetőleg mindig a legkisebbeket válasszuk igazodva ahhoz, hogy olyan mély vízbe kerüljenek otthon is, amilyen mélységről kiemelték őket.
Kerti tavunk mellé nem muszáj feltétlenül mocsári növényeket választanunk, hiszen ezek vízigénye jelentős. Ha a tóba ültetjük ezeket, akkor nincs gond, ám tavunk parti sávjában már nehéz a talajnak a folyamatos nedvesen tartását megoldanunk. Ennek oka, hogy a természetben a folyók, tavak partján is nedves a talaj, ám a mi tavunk egy vízzáró anyaggal (tófólia, műanyag meder stb.) van elválasztva a talajtól, pont azért, hogy a víz ne szivárogjon ki. Tehát kerti tavunk partja emiatt korántsem annyira nedves, mintha egy természetes tóról beszélnénk.
Tavunkat lehetőleg ne egy fenyő, tuja, vagy nyírfa mellett létesítsük, hiszen ezek a növények eléggé tájidegenek a vízpartoktól, így furcsán hatnak. Szintén nem szerencsés, szinte giccses egy kerti tó és egy sziklakert egymás mellett, hiszen a sziklakertben élő szárazságtűrő pozsgás fajok, valamint kaktuszok egyáltalán nem illenek habitusukkal egy vízparti vegetáció mellé.